Az aki szép, az reggel is szép?
Már egy ideje terveztem egy ilyen bejegyzést írni, de még halogattam, hátha nem találok rá "közönséget". Viszont tegnap "kissé" kiakadtam, mikor elolvastam Via cikkét.
Természetesen nem a téma zaklatott fel, hanem a rengeteg gondolat, ami felmerült ezzel kapcsolatban.
Ugyebár tudjátok, hogy D. Tóth Kriszta smink és retus nélkül posztolt képet magáról, és így került fel az Éva magazin címlapjára is. Sokan nem értettek ezzel egyet, hiszen egy címlapra csak és kizárólag full tökéletes arcok kerülhetnek. De kérdem én: MÉGIS MIÓTA????? Hozzászoktunk ehhez, az már biztos, és sokszor nem vagyunk hajlandóak elhinni vagy elfogadni, hogy ezek az emberek ugyanolyanok, mint mi vagyunk. Átlagos, hétköznapi emberek, különböző bőrtípussal és bőrproblémával. Nekik is lehet zsíros vagy száraz a bőrük, karikás a szemük, stb.
Mégis mióta lehet csak és kizárólag a hibátlan és makulátlan megjelenést elfogadni? Természetesen nem a smink ellen vagyok, hisz szeretem magam festeni, bevallom régen nem voltam hajlandó kilépni a lakásból enélkül, mert nem szerettem azt az arcot, ami visszanézett rám a tükörből. Úgy éreztem mindenki engem bámul és azon gondolkodik, hogy biztos beteg vagyok, vagy van valami nyavalyám. Arról nem is beszélve, hogy néhányan el is várták tőlem, hogy kozmetikusként úgy jelenjek meg, ahogy. Sajnos magával szippantott a dolog, és úgymond próbáltam megfelelni az "elvárásoknak". De mikor a számomra legfontosabb ember, a Párom megkérdezte tőlem, hogy szerintem hogy lát ő engem a legszebbnek, gondolkodás nélkül rávágtam, hogy szépen kifestve, ahogy annak idején meglátott és megismert. Ekkor jött a döbbenet, mikor felvilágosított, hogy ezt nagyon rosszul tudom, ugyanis akkor tetszem neki a legjobban, mikor reggel felkelek: kócosan, gyűrött arccal, félkómásan. Ekkor elgondolkoztam, és teljesen átértékeltem a sminkeléshez való hozzáállásomat. Elkezdtem szépnek látni magam "natúran", max. nomakeup sminkben. Furamód jól is érzem magam így, hisz azok, akik valóban szeretnek, nem azt nézik, hogy úgy festek smink nélkül, mint aki bármikor képes lenne összeesni, vagy hogy a szemeim olyanok, mintha fél napig sírtam volna.
Ti olvastátok a cikket? Mit gondoltok a témával kapcsolatban? Esetleg veletek is fordult elő olyan, hogy megszóltak, mert nem volt rajtatok smink?
Természetesen nem a téma zaklatott fel, hanem a rengeteg gondolat, ami felmerült ezzel kapcsolatban.
Ugyebár tudjátok, hogy D. Tóth Kriszta smink és retus nélkül posztolt képet magáról, és így került fel az Éva magazin címlapjára is. Sokan nem értettek ezzel egyet, hiszen egy címlapra csak és kizárólag full tökéletes arcok kerülhetnek. De kérdem én: MÉGIS MIÓTA????? Hozzászoktunk ehhez, az már biztos, és sokszor nem vagyunk hajlandóak elhinni vagy elfogadni, hogy ezek az emberek ugyanolyanok, mint mi vagyunk. Átlagos, hétköznapi emberek, különböző bőrtípussal és bőrproblémával. Nekik is lehet zsíros vagy száraz a bőrük, karikás a szemük, stb.
Mégis mióta lehet csak és kizárólag a hibátlan és makulátlan megjelenést elfogadni? Természetesen nem a smink ellen vagyok, hisz szeretem magam festeni, bevallom régen nem voltam hajlandó kilépni a lakásból enélkül, mert nem szerettem azt az arcot, ami visszanézett rám a tükörből. Úgy éreztem mindenki engem bámul és azon gondolkodik, hogy biztos beteg vagyok, vagy van valami nyavalyám. Arról nem is beszélve, hogy néhányan el is várták tőlem, hogy kozmetikusként úgy jelenjek meg, ahogy. Sajnos magával szippantott a dolog, és úgymond próbáltam megfelelni az "elvárásoknak". De mikor a számomra legfontosabb ember, a Párom megkérdezte tőlem, hogy szerintem hogy lát ő engem a legszebbnek, gondolkodás nélkül rávágtam, hogy szépen kifestve, ahogy annak idején meglátott és megismert. Ekkor jött a döbbenet, mikor felvilágosított, hogy ezt nagyon rosszul tudom, ugyanis akkor tetszem neki a legjobban, mikor reggel felkelek: kócosan, gyűrött arccal, félkómásan. Ekkor elgondolkoztam, és teljesen átértékeltem a sminkeléshez való hozzáállásomat. Elkezdtem szépnek látni magam "natúran", max. nomakeup sminkben. Furamód jól is érzem magam így, hisz azok, akik valóban szeretnek, nem azt nézik, hogy úgy festek smink nélkül, mint aki bármikor képes lenne összeesni, vagy hogy a szemeim olyanok, mintha fél napig sírtam volna.
Ti olvastátok a cikket? Mit gondoltok a témával kapcsolatban? Esetleg veletek is fordult elő olyan, hogy megszóltak, mert nem volt rajtatok smink?
Nincsenek megjegyzések: