Könyv: Múlt kölcsönbe

Újabb Álomgyáras könyvet olvastam ki, amit szintén thriller kategóriából választottam

Mindig furcsa érzéssel tölt el, mikor egy könyv végére érek. Ott, hirtelen rádöbbenek, hogy a szereplők többet nem részei az életemnek, többször már nem látok bele az életükbe, a gondolataikba. Azonnal elkezdenek hiányozni. Legfőképp ennél a könyvnél.

A borítója és a leírása alapján nagyon vártam, hogy végre elolvashassam ezt a könyvet. Rejtélyes, izgalmas, fordulatos - így jellemezték, akik már olvasták. Gondoltam, ez a nekem való.

Egyszerre két idősíkon halad a történet, folyamatosan követjük a jelen történéseit, miközben vissza-vissza ugrunk a múltba, hogy megértsük, milyen dolgok, események hatottak ki a jelenre. A szereplők ábrázolása annyira részletes, hogy már az első oldalakon úgy érezhetjük, évek óta ismerjük őket. Mintha csak a szomszédaink lennének.

Caroline - a főszereplő - egy örök álmodozó, aki annyira a múltban és ezzel együtt egy álomvilágban él, és ragaszkodik az általa megálmodott idillhez, hogy az már-már idegtépő. Minden pillanatát ez tölti ki, holott - állítólag - lezárta a múltját és csak előre próbál tekinteni. A könyv végére olyan érzésem volt vele kapcsolatban, mintha fejben nem lenne minden rendben nála.

Francis egy gyógyult gyógyszerfüggő, aki próbál normális életet élni és mindent újrakezdeni. Valójában az ő részletes bemutatását a történet szempontjából nem igazán értettem...

Carl egy fiatal, jószívű srác, aki - mint ilyenkor lenni szokott - rossz nőbe szeret bele, amely szerelem fontos mérföldkővé válik az életében.

Már a könyv elején jönnek a döbbenetes és váratlan fordulatok, és így megy ez egészen a könyv végéig. És valóban, mind-mind olyan dolog, amire nem számít az olvasó. Hirtelen, meglepő, intenzív, döbbenetes - amire az ég világon semmi sem utal, és bumm, ott van.

Egy-egy fejezet rövid, így gyorsan és könnyen lehet vele haladni. A vége felé, mikor már azt hinné az olvasó, hogy lassan kibontakozik a történet lényege, még jön valami, ami felborzolja a kedélyeket. Pontosabban nem is csak egy dolog. Viszont ez olyan furcsán van "rázúdítva" az olvasóra, hogy meg is kellett állnom egy pillanatra az olvasással, hogy feldolgozzam, amit magam előtt láttam. A felvezetése egyrészt zseniális, mert a semmiből egyszer csak "ott lesz", másrészt viszont úgy van megemlítve, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne... Igaz, mivel ezt a részt is Caroline szemszögéből látjuk, valamennyire érthető.

Azt pedig még hozzátenném, hogy lassan leteszek arról, hogy minél hosszabb könyveket vegyek meg, mert ezek zöme nem tartalmaz minden oldalán izgalmas és érdekes dolgokat. A Múlt kölcsönbe című könyvben is több bekezdésen átsiklottam, mert olyan hosszan írnak le egy érzést vagy egy gondolatot - sokszor többet egymás után -, hogy a könyv feléhez érve már unalmas és idegesítő.

Egyébként a leírása és a borító ennél a könyvnél is teljesen más történetet sejtet, egy igazi thriller-horror témájú könyvet, de ez nem az. Ráadásul ezek után pedig már kezdem feladni, hogy újra megvegyek egy jónak tűnő, igazi thrillert, mert tartok tőle, hogy egyáltalán nem azt fogom kapni, amire számítok. Ebben sincs az ég világon semmi ijesztő, csak meglepő és néha érthetetlen dolgok.

Egynek elmegy, de többször nem olvasnám el újra. Ennek ellenére senki nem szeretnék lebeszélni a könyvről, ki-ki döntse el, megéri-e megvenni. 

Ti olvastátok? Nektek mi a véleményetek, nagyon kíváncsi vagyok!