Bioderma Nodè DS+ sampon tapasztalatok - 1. rész
Már írtam a zsíros korpával való küzdelmemről. Rengeteg dolgot próbáltam már: bőrgyógyász által felírt hajszesz és sampon, hajgyógyász és termékei (Trichocenter), olajos hajápolás, stb. Hosszas elkeseredett próbálkozás után a gyógyszertárban kértem segítséget.
Azt inkább el sem merem mondani, hogy az első gyógyszertárban, ahol próbálkoztam, azt se tudták miről beszélek, száraz korpa elleni sampont akartak adni.
A másik helyen a hölgy rögtön tudta mit szeretnék, a férje is ezzel a problémával küzdött. Elmagyarázta hogyan kell használni: az első 3 hétben heti 2x (a dobozra heti 3 alkalom van írva, de az túl sok az amúgy is zsírosodó hajnak), majd fenntartó kezelésként heti 1 alkalom.
Én az intenzív kezelési szakaszon vagyok túl, a következő tapasztalatokat tudom megosztani veletek:
- a viszketés már a második alkalom után TELJESEN megszűnt, ami egy hihetetlen jó dolog, hiszen előtte a hajmosást követő második napon már úgy vakartam a fejbőröm, hogy már fájt.
- a hajhullás mérséklődött ugyan, de nem szűnt meg. Ha elfogy a sampon elmegyek egy mikrokamerás vizsgálatra, ott látható az eredmény
Ha elfogy, ismét jövök beszámolóval. Itt van néhány kép a termékről:

Nincsenek megjegyzések: