Szőrtelenítés 1. rész - szőkítés
Most, hogy kijött végre a jó idő, egyre kevesebb és rövidebb ruhák lesznek rajtunk, aminek következtében előbújnak a nem kívánatos szőrszálak is. Ez ellen ma már sokféleképpen tehetünk. Az első részben a szőkítést vesszük górcső alá.
Szőkítés során a szőrszálak nem tűnnek el, csupán "láthatatlanok" lesznek. A sötét szőrszálak világosak lesznek, így bizonyos szögekből - főleg, ha a nap is rájuk süt - láthatóak maradnak, viszont nem lesznek olyan feltűnőek, mint eredeti színükben. A szőkítő blans por és krém elegyéből áll, amit megfelelő arányban kell kikeverni, majd miután vazelinnel gondosan bekentük a kezelendő felületet, felvihetjük rá a krémet A hatóidő letelte után alaposan mossuk le, majd kenjük be nyugtató krémmel (pl. neogranormon). 3-4 hetente javasolt ismételni. Ha drogériában veszitek a szőkítőt, ott nem kell azon gondolkozni, hogy milyen erősségű legyen az oxi, mert ott olyat tesznek a csomagba, ami ehhez megfelelő. Nagyon fontos szőkítés előtt a vazelin használata, mert nélküle a krém felmarja a bőrt, ami azonnali égő, csípő érzést okoz, majd rosszabb esetben hólyagos lehet a bőr, akárcsak égési sérülések esetén, és ugyanolyan nehezen és lassan gyógyul.
Előnye:
Hátránya:
Ajánlom mindenkinek, hogy először kozmetikussal csináltassa meg, mert ha nem bírja a bőr a szőkítést, ott rögtön megfelelő a módon tudják lekezelni a bőrt, valamint a megfelelő keverési arány, és a krémoxid erőssége sem mindegy, hogy milyen!

- fájdalommentes
- gyors
Hátránya:
- megmarad a szőr
- kellő odafigyelés nélkül sérülhet a bőr
- érzékenyen reagálhat rá a bőr
Ajánlom mindenkinek, hogy először kozmetikussal csináltassa meg, mert ha nem bírja a bőr a szőkítést, ott rögtön megfelelő a módon tudják lekezelni a bőrt, valamint a megfelelő keverési arány, és a krémoxid erőssége sem mindegy, hogy milyen!
Nincsenek megjegyzések: